Tegnap a kezembe került egy régi ékszerem, amit jól le is bontottam... Úgy éreztem, az a kő szebb befoglalást érdemel, mint amit két éve kapott. Az alábbi képeken mutatom is az eredményt.
Most döbbentem rá, hogy két év alatt mennyit fejlődtem, persze még annyi mindent kell tanulnom, és most ettől a felismeréstől nagyon boldog vagyok :)
2013. október 31., csütörtök
2013. október 6., vasárnap
Év végi menetrend
Még több, mint két hónap hátra van, de szélsebesen közeleg a Karácsony. Én személy szerint utálom, hogy már ilyenkor mindenhol nyomulnak a karácsonyi hangulattal, lásd bevásárló központok.
De abba a hibába sem szeretnék esni, mint eddig ilyenkor, hogy mindent az utolsó pillanatra hagyok, aztán a kapkodásban semmire sem jut idő. Az ékszerkészítéshez pedig idő kell :)
Ezért, ha úgy gondolod, hogy az én ékszereim közül szeretnél szeretteidnek választani karácsonyi ajándékot, akkor ezeket vedd figyelembe:

- A facebook oldalamon található ékszereimről érdeklődj üzenetben/e-mailben. (Meg van-e még, elkészíthető-e stb. Ajánlom figyelmedbe az ásványos albumomat) Vagy ha van ötleted, keress meg bátran!
- A meskán lévő termékek mind kész, meglévő darabok.
Itt hívnám fel a figyelmet arra, hogy ha nem a meskán veszed meg ezeket, kedvezményt kapsz az árukból, érdemes emilben vagy a fészbúkon érdeklődnöd. - Decemberben már nem veszek fel új megrendelést!!!, csakis indokolt esetben!
Természetesen a Meskán lévő, és még meglévő ékszereket decemberben is tudom postázni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)