Folytatás következik:
2013. július 23., kedd
2013. július 21., vasárnap
2013. július 13., szombat
Barkácsboltban jártam
Májusban törtem a fejem, hogy mit is adhatnék anyunak anyák napjára, hisz már annyi ékszert kapott tőlem... Így valami egyedit, és eredetit szerettem volna ajándékozni.
2013. július 12., péntek
Kedvenc drótosaim, példaképeim 1.
Amikor elkezdtem drótot tekerni, nagyon sok ilyen technikával készült ékszert nézegettem. Sok képet lementettem magamnak, mint inspiráció. (A munkahelyi képernyővédőm volt olyan -sőt még most is -, hogy a gyűjtött képek váltakoznak :) ) Akkor még nem is gondoltam volna, hogy tagja leszek egy olyan csapatnak, amiben ezeknek az ékszereknek az alkotói is benne vannak, arról pedig álmodni sem mertem, hogy ennyire jó haverinák leszünk :)
Igazán összeszokott kis csapattá váltunk, és boldog vagyok, hogy megismertem őket. Nagyon sokat csacsogunk drótos, ásványos, és mindenféle témában. Nem utolsósorban elmondhatom, hogy idén ugrásszerűen fejlődni kezdtem és ez nekik köszönhető. Önzetlenül segítenek, tanácsokkal látnak el, kritikákkal, és sok-sok ásvánnyal. Remélem, én is tudok hozzáadni a csoport fejlődéséhez, ha máshogy nem, hát úgy, hogy megmutatom nektek, kikről is van szó.
Igen hosszú lista lesz, mert kb 50-en vagyunk.. :) A sorrend pedig a véletlen műve..
Van egy kis drótos válogatásom magamnak a facebookon, most a sorrendet aszerint állítom fel. Az első alkotó, aki szembejött most velem:

2013. július 4., csütörtök
Blogindítási akció!!!
Kedvesek!
Végre eljött a pillanat, hogy én is blogírásba kezdjek. Még egy kicsit hadilábon állok a szerkesztéssel, úgyhogy nézzétek el nekem a hibákat és szépséghibákat is :)
Annyira örülök, hogy azt szeretném, hogy ti is örüljetek velem. :) Főleg az, aki ellenállhatatlan vágyat érez egy Drófi drótékszer iránt, most kedvezőbb áron juthat hozzá!
Az akcióban való részvétel menete:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)